Referenciák | FoRest For Life

Bartucz Éva ügyvezető – Vezetőképző Akadémia

Mert a változás kell!

Miért? Azt szoktam mondani magamról én egy bombázó barna lány voltam valaha, most pedig egy molett szőke nő néz vissza rám a tükörből. Egy dolog nem változott, a nyílt tekintetem, ami folyamatosan valami újat keres és talál.

Szeretem azt a folyamatot, ahogyan a mai elégedett és teljes életemet kialakítottam. Ebben nagy része volt a folyamatos fejlődésnek, változásnak az életkorokhoz kapcsolódó valamennyi előny és hátrány megélésével.

A testi-lelki egyensúly megtalálásában a csalódások és a sikerek egyaránt közreműködtek. Nagy segítségemre volt az éves böjtök beiktatása, mivel évente 10 napig megtanultam, nemcsak a testem, de a lelkem is megtisztítani és befogadni a változást hozó új életmódot.

Mára 20 kg-ot fogytam és 4 évvel idősebb lettem. Vezetőként sokkal jobban viselem a stresszt, zavaró tüneteim megszűntek (reflux, erős szívdobogás, időszakos fulladás).

Változni akartam, újra hasonlítani arra a régi barna lányra, de ez csak a teljes életmódváltással történhetett meg. Megtettem a szükséges lépéseket és sikerült, mára már sokkal teljesebb életet élek.

E folyamat teljes és eredményes megéléséhez szükséges olyan emberek támogatása, akik tudásukkal, tapasztalataikkal segítik a kívánt eredmény elérését. Zséli Szilvia az egyik ilyen ember az életemben, ő segített megtalálni az utat és megmutatta, hogy az a barna lány mindig bennem lesz, a molett szőke meg teljesen elégedett azzal, amit a tükörben láthat – csak tennem kell érte.

Hogy miért is Szilvia? Elmondom, de messzebbről kell kezdenem. Az emlék a lapos hasról, a karcsú csípőről, sótartókról és gazella lábakról, meg a megjegyzések az asztalnál, hogy te annyit eszel, amennyit akarsz, ma már történelem. Meryl Streep mondta egy interjúban egyszer, a szülésnél rajtam maradt 6-7 kg, azt azóta se tudom leadni. Hát így voltam ezzel én is.

Ennek 32 éve már. Aztán lefogytam és visszahíztam mindent, még annál is többet és egyre nagyobb lett a ruhásszekrény és egyre kevesebb dolog állt jól, egyre kevésbé tetszettem magamnak. Kipróbáltam mindent, amit olvastam vagy hallottam, inkább kevesebb sikerrel. Kudarc, kudarc hátán. Egyre kétségbeesettebb lettem, kapkodtam …

Alapvetően racionális vagyok, pontosan tudtam, hogy csak az hizlal, amit beviszek (kalóriaalapú fogyókúra) és hogy van az az állapot, amikor azt mondom magamnak, hogy lesz, ami lesz, de én ezt most megeszem. Hát lett is. Na, ezeket nem kellett volna. Jöttek-mentek a kilók. Meguntam. 10 éve találkoztam Szilviával. 10 nap alatt karcsúbb lettem, 9 cm-rel csökkent a derékméretem (őrületes érzés) és sokat beszélgettem vele ezalatt a 10 nap alatt és azóta is … Megértette, hogy hogyan is van ez velem. Megértette, hogy az életmódváltás az én esetemben majdnem annyira lehetetlen, mintha a karakteremet kéne megváltoztatni. Megértette, hogy a méregtelenítésről talán balga módon azt gondolom, hogy arra nekem ott van a májam. Felismerte és kimondta, hogy maradhatna ez a súlytöbblet amúgy, ha engem nem zavarna, de zavar. Nevetve mondta, ami igaz, hogy az aszkézis vadidegen dolog számomra.

Ez nagyjából a beszélgetés elején történ. Elképedtem, mennyire pontosan lát engem. Aztán megmért centivel, mérleggel. Kár lett volna behúzni a hasam, lábujjhegyen állni a mérlegen. Látott engem hajszálpontosan és azt is tudta, hová kell beépíteni azokat a fékeket, amik nekem egyedül nem működnek és mert én racionális vagyok, mindent a racionalitás és elviselhetőség mentén. Mindent elhittem neki, amit amúgy korábban az elmélet szintjén magam is tudtam és jól tettem. Működött és működik azóta is.

Ha megakadok, felszalad pár kiló, beszélünk megint és mindig van egy olyan megoldás, stratégiája, ami beválik és megerősít. Pontosan tudja, mi az a lelkiállapot, élethelyzet, amitől a fékek egy ideig nem működtek. Mindent tud, amit a fogyásról és az emberről tudni kell, elvben is, gyakorlatban is. Lelki támogatás, professzionalitás, mély empátia, sok nevetés, melegség, emberség, táplálkozási tanácsok, inspiráció és rugalmasság. A lelkemre szabja a testemet és valóban vezet engem. Ezek azok, amit Szilviától kapok és nagyon jól érzem magam tőlük, meg hálás is vagyok neki. Ez a mi sikertörténetünk. Lassan már 10 éve. Hát ezért Ő.

Schmidtné Balás Eszter – mesterlogopédus, beszédtanár

Böjtölni csak az tud jól, aki megérett rá. A böjt elengedés és befogadás. A böjtben adok és kapok. Üresség nincs. A semmi nem létezik. Amikor adsz, azonnal kapsz is, mert a hiány helyére rögtön bekerül valami, ha nem is veszed észre mindjárt.

Azt kérded, mit adok, amikor böjtölök?

Először is: bizalmat adok, előlegezett bizalmat. Bízom abban, hogy itt majd figyelnek és vigyáznak rám. Mert amikor valami olyanba vágsz bele, amit még sose próbáltál, félsz természetesen. Nem tudod, mi vár rád, mi történik majd, és te ebben hogyan fogsz helytállni, mit fogsz érezni? Hogyan kell itt viselkedni? Milyenek lesznek a többiek? Kik lesznek velem ebben a szokatlan helyzetben? Egyáltalán: bírni fogom? Ki fogom bírni?

Másodszor pedig: leadsz pár kilót és sok-sok mérget.

Na és mit kapok a böjtöléstől?

Megkönnyebbülök, megtisztulok. Feltöltődöm energiával. Hihetetlenül felerősödik az érzékelés. Jobban hallok, látok, szagolok, a bőröm is érzékenyebbé válik. Tisztábban és élesebben gondolkodom. Figyelek magamra, ezzel kapcsolataim is javulnak. Önbecsülésem, önbizalmam nő.

Szilviának – (személyes vallomás, amit régebben írtam).

Igazán ajándéknak érzem, hogy ismerhetlek, mert – bár korodszerint a lányom lehetnél – rengeteget tanultam Tőled.Bámulom azt a testi-lelki erőt és azt a finom intelligenciát, kivételes műveltséget, ami szépen megfér Benned. Rendkívül nagyra becsülöm a törekvést, amellyel igyekszel szabadulni életünk álarcaitól, a ránk rakódott szerepektől, és próbálsz – szerintem elég szép sikerrel – őszinte lenni Önmagadhoz és másokhoz is. Szívből kívánom, mindig találj Magadnak csatornákat, tevékenységeket, kapcsolatokat, amelyekből töltekezhetsz, ki ne merüljön, meg ne keseredjen ez az elemi erő, ez a tiszta forrás, ami Belőled árad, – és nekünk, böjtölőknek oly bőven jut belőle.

Hogy könnyebb legyen. És: hogy könnyebbek legyünk!

Több mint 10 éve, férjem unszolására mentünk először böjtölni. Rendesen be voltam tojva, hogy itt éhezni fogunk egész nap…, mindig vékony testalkatú voltam, ezért nem a fogyás volt a cél, hanem a mindennapi – nem mindig egészséges – táplálkozás során felhalmozódott méreganyagok kiürítése a szervezetünkből. Nagy meglepetésemre az éhezés elmaradt, sőt nagy örömünkre az egész napunk be volt osztva, szuper programokkal. Minden alkalommal remek barátságok alakultak ki, azóta is követjük egymás életét, tanácsokkal, ötletekkel látjuk el egymást. A hasonló kétkedőknek, akik kicsit tartanak a böjtöléstől, elmondom, hogy az ebédre és vacsorára kapott levesek nagyon finomak, az egész napos programok és a jó társaságis segít abban, hogy az itt töltött idő kellemesen és tartalmasan teljen.

Jankó Judit – Művészeti újságíró, terapeuta, art coach

Arra, hogy miért kell néha megállni, magunkba nézni, miért fontos az énidő, a slow down, a természet ereje, miért fontos kiszakadni, felmenni a hegyre, hogy lenézzünk az életünkre, hogy néha közelebb kell lennünk a felhőkhöz és az istenekhez, mint a földhöz, nem akarok most sok szót vesztegetni, hiszen, aki itt van és olvas, már tudja ezt. ( Azért persze szívesen megerősítem, jó helyen jár, ha ilyesmire vágyik!)

Azt mesélem el inkább, mit tud a Szilvi. Mert ő fog neked segíteni, ha rászánod magad a böjtre. És a Szilvi tud valami furát. Mikor azt hiszed, csak úgy csacsog, egyszercsak mond egy tűpontos mondatot, mintegy mellékesen, neked meg elakad a szavad és napokig gondolkozol rajta. Kiderült, hogy nemcsak figyel, lényeglátó képességgel is rendelkezik. Észre se vetted hogyan és mikor, de valahogy rád hangolódott, beléd lát, ért és valami

megfoghatatlan gyengédséggel, keresetlen őszinteséggel, abban a pillanatban, amikor be tudod fogadni, meg is mondja neked. Máskor viszont hallgat, majd utánad küld egy olyan idézetet, egy fotót az ablak előtt virágzó fákról, ami vigaszul szolgál a lelkednek. És amikor már nagyon komolyan vennéd magad, az élethelyzetet amiben vagy, akkor egy csintalan fénnyel a szemében, felvillant egy meghökkentő nézőpontot és önfeledten együtt röhögünk, tényleg, hát nem szabad benne ragadni, az élet szép, menjünk tovább, jó lesz ez.

Kedvenc kínai tanmesém így szól: egy szerzetes megy az úton és amikor meghallja, hogy valaki jajveszékel az út menti árok mélyén, leereszkedik hozzá és anélkül, hogy bármit is szólna, csak üldögél mellette. Kis idő múlva az ember felkel, kikászálódik az árokból és továbbmegy. Sok éven át jártam Szilviékhez Visegrádra léböjtölni, s ha röviden kell összefoglalni milyen élmény volt, mindig ez a mese jut eszembe. Olyan biztonságos térben voltam, ami segített abban, hogy kijöjjek a gödörből. Minden egyéb (fogyás, szépülés, a bőröm kisimulása) csak mellékhatás volt. Persze nem elhanyagolható mellékhatás, hiszen meggyőződésem a méreganyagoktól és mindattól, amire már nincs szükségünk meg kell szabadulni. Minden egyes böjtölésnél, a kezdeti ráhangolódás után, úgy a harmadik nap tájékán volt egy mélypontom, a fejfájós nappalt követő ’sosem lesz vége, mégsem jövök ki a gödörből’ éjszaka után azonban minden egyes alkalommal valami új erő költözött belém. Megéreztem, hogy újjá lehet születni. Én ezért a megkönnyebbülésért, az újrakezdés erejéért csinálom.

Léböjt… Olvastam róla, barátokat hallottam róla áradozni. Vágytam én is kipróbálni. Évekig halogattam, ok volt bőven: a család futóbolondnak néz, hogy fizetek a koplalásért, én meg azt gondoltam nem érek rá, nem engedhetem meg magamnak azt a 8-10 napot, milyen anya vagyok én?!

Ennek 13 éve, vagy több is, majd Szilvi megmondja, ő ebben is jó, minden lélekrezdülésemre emlékezett, pedig évekig nem láttuk egymást az első böjt után.

A kezdet. Mindenek ellenére jusztis elmentem. Mint egy jó diák követtem az instrukciókat, tettem amit a csoport többi tagja, kicsit kívülállóként. De ez önkéntes csendesség volt, jóleső. Érzékeltem a környezetet, a társak látványát, a nap melegét, a nyíló virágok színét, a madarak énekét, de hosszú évek óta először a saját belső hangomat/gondolataimat hallottam, szinte kiabált, hogy végre azt tegyem ami nekem jó. A nyolcadik napon pánik fogott el, hogy vége a böjtnek, haza kell mennem. Ijesztő volt a felismerés, nem folytathatom ugyanott az életem, változtatnom kell. Nyolc nap családi és munkahelyi elvárások, kötöttségek nélkül, ennyire volt szükségem, hogy kitisztuljanak a gondolataim, világosan lássam mi az amit már nem szeretnék és hogyan szeretném élni a mindennapjaimat. És közben feltétlen bizalommal tettem amit mondtak, ettem amit adtak a böjt alatt. Emlékezetes számomra az első találkozásunk Szilviával. Anélkül, hogy ismertük volna még egymást volt néhány mondata, ami úgy világított rá fájdalmas múltbéli dolgokra, amelyek azután tisztán, egyszerűen tündököltek előttem és én némán nyeltem a könnyeimet. Felszabadító volt, hogy ilyen tisztán, egyszerűen is lehet szemlélni a történéseket.

Nem ugyanaz a nő, feleség, anya ment le a hegyről, haza, aki 10 nappal azelőtt elutazott. Ez szavak nélkül is érzékelhető volt. Egy héten belül felmondtam az egyik munkámat. Kérvényeztem, hogy otthonról, távmunkában végezhessem a másikat. Később beiratkoztam az egyetemre és megszereztem azt a diplomát, amivel a későbbiekben örömmel dolgoztam. Minőségi idő jutott végre a gyerekeimre, a kapcsolataimra, magamra. Ennek sok-sok éve, de egy valami nem változott, azóta érzékenyen fülelek a belső hangra, saját magamra. Ma is hálával gondolok arra a könnyes/felismerős/változás útjára eresztős találkozásra Szilviával. Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a belső elvonulás megélését Vele, nála a FoRest For Life-ban.